Adventi délután a napköziben

További képek itt!

December 2-án, pénteken Adventi készülődés címen vidám vetélkedőt szerveztünk napköziseink számára.

Közös énekléssel és a második gyertya meggyújtásával kezdődött meg a program a tornateremben. Ezután mindenki a saját termében teljesítette a szervezők által előkészített színes feladatokat. Az 1. és 2. osztályosok egy karácsonyhoz kapcsolódó mesét hallgattak, amihez aztán illusztrációt kellett készíteniük. A legjobb rajzokat osztályonként díjaztuk, és minden kis alkotó kapott némi jutalmat: tollat, radírt, matricát, cukorkát. A fotókon ezekből a munkákból is látható válogatás.

A 3-4. évfolyamosok totót töltöttek ki, karácsonyi puzzle-ket raktak össze, adventi dalok szövegét egészítették ki a megfelelő kifejezéssel, valamint történetet, vagy verset, illetve éneket írtak megadott szavak felhasználásával. Ezekre a feladatokra mindenkinek 45 perc állt rendelkezésére. A vetélkedőt a 3.c és a 4.b osztály nyerte, ugyanakkor a többi osztály is nagyon ügyesen teljesített, mindenki lázas munkában volt. A jutalom számukra sem maradt el: szaloncukor, szörp, matrica formájában díjaztuk őket.

Íme  a nyertes osztály, a 4.b verse, ami a Debrecenbe kéne menni című népdal dallamára énekelhető is: Continue reading

Szent Erzsébet példája

További képek itt!

November 17-én Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztünk. A 2016 szeptemberében alakult iskolai színjátszó csoport, a SZÍN-esek első előadása Szent Erzsébet alakját idézte meg. A magyar királylányt a segítő szeretet szentjeként tiszteljük, életének néhány mozzanatát hozták közelebb hozzánk a gyerekek színvonalas, lelkes előadásukkal.

A színdarabbal a Szent Klára Idősek Otthonának lakóit is megörvendeztették kis színjátszóink.

Őszi szavalóverseny

Az idén is meghirdette őszi szavalóversenyét a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola, melynek előzményeként egy iskolai fordulót rendeztünk november 15-én.

 A versek témája kötetlen volt, de tanulóink többsége az 56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából forradalmi verset választott.

Az 5.-6. osztályos korcsoportból 16, a 7.-8. osztályosokból 15 tanuló vállalta a megmérettetést.

Az iskolai forduló eredménye:

I. helyezett Radnai Júlia         6. a

II. helyezett Molnár Martina 6. a

III. helyezett Dudás Kinga     5. a

A nagyobbaknál:

I. helyezett Sveda Sára            7. c

II. helyezett Deme Fanni        7. a

III. helyezett Kókai Barbara   7. c

A városi szavalóversenyen az első két helyezett tanuló képviselte iskolánkat, s itt is szép eredményt értek el diákjaink. Molnár Martina és Sveda Sára 2. helyezett lett, míg Radnai Júlia 3. helyezést ért el. Köszönjük nekik, hogy iskolánk hírnevét ők is erősbítik, s gratulálunk minden versszerető, verset mondó tanulónknak.

Franciaországban jártunk

További képek itt!

Számos külföldi programról hallhatunk nap, mint nap… A mi iskolánk is volt olyan szerencsés, hogy részt vehetett egy ilyenen az Erasmus pályázat keretében. Ezúttal egy hetet tölthettünk el Franciaországban, Biarritzban. Biarritz az Atlanti-óceán partján fekvő város, amely igazán gyönyörű. A város jellegzetessége, hogy a partvonalon különböző nagy sziklák találhatóak, melyeket az óceán vájt ki magának és ezekre különböző kis hidak, utak vezetnek, illetve vannak olyanok is, amelyekre nem lehet átjutni.

Rengeteg programon vettünk részt az egy hét alatt. Nagyon sok mindenben gyönyörködhettünk. Utunk kezdetén Párizsban, vettük a bátorságot és elmetróztunk a város szívéhez az Eiffel-toronyhoz. A torony, amelyet már annyiszor láttunk képeken, filmekben, interneten végre előttünk állt teljes pompájában és valóban hihetetlenül gyönyörű. Ezután a Szajna partján sétálva jutottunk a Notre Damehoz. A templom valóban szép és lenyűgözően impozáns. A rövid párizsi tartózkodást követően repültünk tovább utunk céljához Biarritzba.

 A városban és környékén voltak programjaink. Rengeteget sétáltunk és élveztük az Atlanti óceán parti táj szépségeit. Programunk egyik célja az egészséges életmód népszerűsítése, így természetesen a sport sem maradhatott ki. Egy egész napot töltöttünk az óceán partján, ahol a kissé zord őszi idő ellenére is jó kedvvel kézilabdáztunk, amerikai fociztunk és még a szörf kipróbálására is volt lehetőségünk.

Egy másik nap látogattunk meg egy farmot, ahol a baszkok sonkaspecialitásának elkészítésével ismerkedtünk és természetesen meg is kóstoltuk. Rengeteg új barátot szereztünk ott, akiket sosem fogunk elfelejteni, ezért is volt olyan nehéz a búcsú és az együtt töltött utolsó este a parton.

 Ez az út mindannyiunk számára nagy élményt jelentett, melyre évek múltán is csak jó emlékeket felidézve gondolunk vissza.

Írta: Katona Kinga 10.a

Napközis sportdélután

További képek itt!

Október 28-án, tehát az őszi szünet előtti utolsó napon vidám sportdélutánra került sor iskolánk tornacsarnokában. A rendezvényen a 3-4. osztályos napközisek vettek részt, több mint százan.

A programnak olyan érdekes és izgalmas eseményei voltak, mint közös aerobik Kovács Adrienn tanító nénivel, ügyességi sorversenyek Józsa Péter tanár úrral és a tanár-diák focimérkőzések.

A gyerekek a rendezvény félidejénél limonádét kaptak folyadékpótlásként, majd a versenyek végén müzliszeletet fogyaszthattak. 

A legnagyobb izgalomba a tanár-diák focimérkőzések hozták a közönséget. Hatalmas meglepetésre a 4.a osztály csapata 1-0-ra legyőzte a tanár bácsikat, akiknek ez volt az egyetlen veresége a nap folyamán. 

A győzelemért a negyedikesek serleget is kaptak, de ettől is sokkal fontosabb, hogy száznál is több tanuló és tanítóik jól megizzadtak, és remekül érezték magukat ezen a délutánon.

Sinka István, László Csaba szervezők

Beiskolázási tájékoztató

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

 Az Egri Főegyházmegye finanszírozásában 2011-ben felépült intézményünkben az új gimnáziumi szárny, amelyet a legmodernebb felszerelésekkel láttunk el, így 2012 szeptemberében elindult a gimnáziumi képzés. Első gimnazistáink 2016 júniusi sikeres érettségi vizsgájuk után mindannyian valamelyik egyetem hallgatói.

Gimnáziumunkban: a német és angol nyelv oktatása emelt óraszámban történik. Az általános műveltséget megalapozó, valamint, kétszintű érettségire, nyelvvizsgára és a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik.

A nyugodt légkörben történő tanuláshoz tanulószobai ellátást biztosítunk.

Kollégiumi elhelyezésre van lehetőség.

Felvételi vizsga: nincs

A meghallgatás, elbeszélgetés pontos időpontjáról a jelentkezőket külön értesítjük.

A felvételi elbírálásakor figyelembe vesszük:

  • magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, angol (német), informatika, természetismeret (5-6. osztály), fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyak 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatokat
  • beszélgetés a tanulókkal és szüleikkel
  • nyitottságot várunk el a keresztény értékek iránt.

Tájékoztató szülői értekezlet:

  1. november 21. 17 óra

Nyílt nap: 2016. november 25. péntek 8-11 óráig

Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium

Cím: 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5.
Web: www.nagyboldog.hu

Demeter Sándor                                   Dr. Novák István

igazgató                                               főigazgató

Futóbajnokság

Tanulóink a hűvös októberi idő ellenére sem maradtak alul a jászberényi Mezei Futóbajnokságon.

Egyéni helyezettek:
I. korcsoport fiú: Hájos Viktor II. hely

II. kcs. fiú: Notheisz Csongor II. hely

II. kcs. lány: Peredi Flóra II. hely

III. kcs. fiú: Gattyán Máté III. hely

IV. kcs lány: Kurta Bíborka II. hely és Szabó Liza III. hely

 

Csapat helyezések:

I. kcs. lány: I. hely

I. kcs fiú: III. hely

II. kcs. fiú: II. hely

További képek itt!

„Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyermek imádkozná a rózsafüzért!”

A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet immár tizenkettedik alkalommal minden év október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért, egységéért.

A kezdeményezés 2005-ben indult Venezuelában: gyermekek imádkoztak, és közben néhány asszony úgy érezte, ott van köztük Szűz Mária. Az egyikük felidézte Szent Pio atya mondását: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”
A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet ezért arra kért mindenkit, hogy imádkozzunk együtt a gyermekekkel október 18-án a nap bármely részében.

A közös ima célja az, hogy a gyermeki szívekben elültesse azt a vágyat, hogy imádkozzanak minden ember lelki békéjéért, a családok, az országok és az egész világ egységéért és békéjéért. A Szűzanya biztosan meghallja, ha ennyi gyermek tiszta szívvel hozzá fohászkodik. Szent II. János Pál pápa ajánlja a rózsafüzért mint a béke imádságát: „Hiszek ezen ima hatásában mint a családokban és a világon meglévő béke forrásában.”

A rózsafüzér közös imádkozásával csatlakozunk mi is ehhez a kezdeményezéshez október 18-án délelőtt. Felemelő volt hallani és látni, ahogyan a negyedikes gyermekek gyakorlottan vezették az imát az iskolarádión keresztül, és ahogyan a többiek – kicsik és nagyok – a tantermekben kapcsolódtak hozzájuk.

További képek itt!

Mesemondó verseny

Iskolánk 3 tanulója 2016. október 3-án a II. Jászsági Mesemondó Versenyen vett részt Jászdózsán. Az 1-2. osztályos korcsoportban 1. helyezést ért el Takács Norbert 2. b osztályos tanuló, 2. Helyezett lett Torma Nimród 2. a osztályos tanuló. Részt vett még a versenyen Fülöp Fruzsina a 3. c osztályból. Felkészítő tanáraik: Bukhár Lászlóné, Kalláné Erős Emma és Kovács Zoltánné.

mesemondo20161017

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335

Bejárási rend