A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat „Kutassuk közös kincseinket!” vetélkedő vármegyei döntőjének április 19-én a Vármegyeháza Díszterme adott otthont.

Az idén erre a megmérettetésre rekordszámú nevezés érkezett. Vármegyénk minden szegletéből, összesen 10 középiskola 33 csapata, valamint 16 általános iskola 60 csapata nevezett.

A rangos zsűri az alábbi tagokból állt. Danajka-Fejes Nikolett, a Nemzeti Művelődési Intézet JNSZ Vármegyei Igazgatóságának igazgató helyettese, Rózsa Lajos, a JNSZ Szolnok Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke, és Mészáros János, a JNSZ Vármegyei Értéktár Bizottság nyugalmazott titkára.

Különböző versenyfeladatok voltak, melyek mind a Hungarikumok jegyében zajlottak. Volt itt ételkóstoló, felismeréssel egybekötve, óriás puzzle kirakó, totó, szövegjavítás, képfelismerés, keresztrejtvény.

Iskolánk „Nemzeti értékek” nevű csapata I. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Váradi Benedek, Nagy Enikő és Fehér Fanni. Mindannyian a 11.a osztály tanulói.

Az oklevél mellé könyv, CD és vásárlási utalvány is járt.

Felkészítő tanár: Szabóné Várdai Brigitta.

Gratulálunk!

A Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola versenyt hirdetett felső tagozatosok számára a Föld Napja alkalmából. Április 18-án a Pusztamonostori úti telephelyükön került sor a megmérettetésre. Különböző feladatok vártak a versenyzőkre. Volt itt plakátkészítés, totó, versírás, sziklakerti növényültetés, videófilm értelmezése.

Iskolánkat két csapat képviselte. A nyolcadik osztályosok csapata V. helyezést ért el.

Tagjai: Gondos Zaránd, Pető Zoé Kata, Sipos Norina.

A hetedik osztályosok csapata IX. helyezést ért el.

Tagjai: Pál Leonóra, Palásti Sára, Székely Zenkő.

A délutánt az Állatkertben töltötték a diákok, mely már a jutalom része volt, egy kis vendéglátással egybekötve.

Felkészítő tanár: Szabóné Várdai Brigitta.

Gratulálunk!

Tanulóink tollából az alábbi vers született:

„Zöld a fű és kék az ég,
Rajta gyerünk Bolygónk védd!
Madárfütty és dallam harsan,
Élj a Földön okosan!”

Ne szemetelj, mert árt a Földnek,
E tájat fiadnak őrzöd meg.
Óvd a környezetet!
Ezzel segítsd a Földet!”.

A Katolikus Egyházban minden évben húsvét negyedik vasárnapján, Jó Pásztor vasárnapján tartják a papi hivatások világnapját. E nap idén április 21-ére esett. Ekkor a szentmiséken világszerte papjaikért és új papi hivatásokért imádkoznak a hívek.

Egy régi és sokat idézett mesét lehet a hivatás szempontjából is értelmezni. 

A mesebeli három fa álma egy sikeres és lenyűgöző életút volt, amely végül szomorúnak tűnő véget ért. Amennyiben Isten központúan vizsgáljuk ez az élet volt a legmegtisztelőbb szint, amelyet fa létükre bejárhattak. Mi is felnövekszünk és sokszor nagy álmaink vannak, szeretnénk mi sok mindent elérni, olyan életútra vágyunk, amely emberi szempontból értékes. Az Úrnak néha más terve van az életünkkel. Ezt ha betöltjük és elfogadjuk, valóban Istent képviseljük, Őt adjuk a környezetünknek és teljes, boldog életünk lehet. 

A három fa legendája

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.
Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”
A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!”
A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!”
Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.
Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.”
A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!”
A harmadik fa úgy érezte. hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta.
Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.
A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.
A harmadik nagyon meglepődik, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.”
Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.
De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta a asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse.
Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán.
Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott.
Ez tette gyönyörűvé az első fát.
Ettől lett erős a második.
És ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

Az első két fa álma Krisztus hordozóként lett teljessé. A harmadik fa álma az emberileg legkevésbé kívánt, legmegalázóbbnak tűnő, de végül a legmagasztosabbként a Megváltás szent művének eszközeként és ezt hirdetőként teljesedett be. 

Lehet e ettől szebb hivatásra vágyni?

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kihívásokban gazdag, örömteli hetet!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 24,35–48

Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. 

A húsvéti időszakban a feltámadt Jézus megjelenéseiről szólnak az evangéliumok. Lukács evangélista szavai is arról számolnak be, hogy a nagypénteki esemény lesújtotta a tanítványokat és megingatta a hitüket. Tanácstalanok, szívük még mindig tele van félelemmel és szorongással. Zárt ajtók mögött tartózkodnak, de Jézus megjelenik tanítványainak és csodát tesz. A tanítványok ezután a feltámadásba és az örök életbe vetett hit és remény alapján kezdték értékelni az életüket, és ez a hit lett gondolkodásuk és cselekedeteik mozgatója.

Ezek a történetek saját hitünk erősödését is szolgálják. A jelenésekről szóló húsvéti beszámolóknak a kapcsán talán felmerül bennünk is a kérdés, van-e a hitünknek szilárd alapja? Mi a mozgatója a mi életünknek? Van-e bennünk bátorság, hogy mi is Istenre bízzuk életünket? Nagyon szomorú, ha a világ értékrendje szerint rendezzük és értékeljük az életünket. Ha csak földi mennyországot és boldogságot ígérő és teljesíteni látszó személyeket követünk, akkor csalódás fog érni bennünket. A húsvét titkában hinni, a feltámadásban hinni, Isten új életet adó erejében hinni azt jelenti, hogy egész életüket Istenre és az Ő gondviselésére bízzuk. A húsvéti beszámolók indítsanak bennünket arra, hogy hitünkről mi is tanúságot tegyünk. Merjünk hinni és bízni Krisztusban. Bátran és odaadással kövessük az Ő tanítását, hogy átalakulhasson az életünk.

„Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek!” (Lk 24,36). – így köszöntötte tanítványait az Úr Jézus a feltámadása után. Ma is nagyon bátorítóak és buzdítóak ezek a jézusi szavak. Szükségünk van egymás bátorítására az élet nehéz kihívásai közben. Erőt ad úgy elindulni hazulról, ha tudod, bármi történik is nap közben, este békesség és szeretet vár otthon. Bár minden szóváltás, minden konfliktus után lenne bennünk erő, lenne bennünk lelki nagyság azt mondani, „Békesség neked!”

A békesség és a megbocsátás fontosságáról szeretnék még Nektek ma reggel heti útravalóként egy másik történetet is megosztani, a címe:

Szeretet és harag

– Kopp,kopp! – kopogott a Szeretet a Harag szívkapuján.

– Ki az? – kérdezte a Harag.

– Én vagyok a Szeretet! – hangzott kintről a válasz.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte nem túl barátságosan a Harag.

– Tűnj innen, nincs szükségem rád! – rivallt a Szeretetre.

– Kérlek, ne küldj el, beszélgessünk! – kérte Szeretet a Haragot.

– Nekem semmi beszélni valóm veled, hagyj békén! – mordult Szeretetre a Harag.

– Ki bántott, kire haragszol ennyire? – érdeklődött kedvesen a Szeretet.

– Nem mindegy az neked! – förmedt a Harag a Szeretetre.

– Talán segíthetek, de kérlek csak egy kicsit engedj magadhoz közelebb! – kérlelte a Szeretet a Haragot.

– Hát, nem érted!? Senkivel sem akarok beszélgetni, s nincs szükségem senkire, hagyjál végre békén! – ordított most már a Harag.

– Jól van! Nem kérdezlek többet arról, hogy ki bántott, s mi szomorúságodnak, haragodnak oka, de szeretnék kérni tőled valamit! – mondta a Szeretet.

– Rendben, de ígérd meg, hogy utána békén hagysz, s elmész! – válaszolta a Harag, remélve, hogy végre lerázza magáról a hívatlan vendégét.

– Ígérem! – hangzott a felelet, miközben Harag egy lépéssel közelebb engedte magához a Szeretetet, aki így beléphetett szívkapuján.

Szeretet érezte a Harag lelkének mélységes fájdalmát, csalódottságát, de bízott abban, nem hiába kopogtatott be a Haraghoz.

– Nos! Amit kérnék tőled Kedves Harag, az nem más lenne, mint hogy bocsáss meg azoknak, akik ellened vétettek, akár szóval, vagy cselekedettel, s lépj tovább sérelmeiden!

– Miért kellene megbocsájtanom? Nem én okoztam a sok fájdalmat másoknak, hanem éppen fordítva történt! – értetlenkedett a Harag.

– Ennek több oka is van! Először is, mert Te jobb vagy azoknál, akik megbántottak! Másodszor, nem élhetsz örök életedben haraggal szívedben! S azért is, mert ha megbocsájtasz, akkor lelkedben újra lesz helye a szeretetnek, s képes leszel tovább menni az Úton, amit a Jóisten neked szánt. Tudom, nem könnyű! De ki ígérte, hogy az lesz? Hidd el, Mindenkinek megvan a maga keresztje, kinek ilyen, s kinek olyan! Még azoknak is, akik nem mutatják, s mosolyuk mögé bújnak. Hát, vegyél magadon erőt, bocsáss meg, merj változni, s változtatni gondolataidon, életeden! Hidd, hogy vannak, s történhetnek csodák, tárd ki szíved kapuját, s engedd a Fényt lelkedbe! Te döntesz, hogy kulcsra zárod szívkapudat, vagy tovább lépsz, s esélyt adsz az újrakezdéshez! Senki nem dönthet helyetted! Ehhez kívánok neked erőt, és tisztánlátást! – mondta a Szeretet kedvesen, majd egy lélekölelés után kilépett a Harag szívkapuján.

A Harag még jó ideig maga elé bámulva ült kedvenc foteljában, s csak töprengett az elhangzottakról, miközben mintha valami különös érzés kerítette volna hatalmába. Ő maga sem értette még, de érezte ahogy melegség árad szét lelkében.

Másnap reggel kinyitotta szívkapuját, engedte, hogy a Remény legfényesebb sugarai lelkébe hatoljanak, s újra mosolygott, míg a Szeretet előző este ott hagyott üzenetét olvasta, melyben ez állt: “Szeress, hogy mások is szerethessenek! “

 Imádkozzunk hát a héten azért is, hogy meg tudjuk őrizni azt a békét, amit az Úr Jézus ránk bízott és amelyet születésekor a mennyei angyalok is hirdettek: 

Jézus, öleld magadhoz keresztedről az egész világot: bocsátsd meg tévedéseinket, gyógyítsd meg szívünket, add meg nekünk a te békédet és ments meg minket

• az elsietett ítélkezéstől
• a kritikától és a haszontalan szavaktól
• a romboló fecsegéstől
• segíts, hogy szeressük, akit nem szeretnek
• hogy segítsünk annak, aki utat tévesztett
• hogy befogadjuk, aki megbánta a rosszat és meg tudjunk bocsátani. Ámen.

Soraimat Szent Márk evangélista soraival zárom (11,25) aki bizonyságot tesz Isten megbocsátásra való erejéről és hajlandóságáról.

 ’És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.’

Ölelésekben és békességben gazdag áldott hetet kívánok Mindenkinek!

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ámen.

A magyar költészet napja alkalmából Lengl Katalin tanárnő Deme Blanka és Kocsi Ágnes 11.a osztályos tanulókkal karöltve az alábbi műsort osztotta meg velünk az iskolarádión keresztül.

április 11.

„Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett.”

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján.

Az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, és csak később kapcsolták a költő születésnapjához. Mintául a Szovjetunió szolgált, ahol 1955-től kezdve tartottak ilyen ünnepet. A következő költészeti megemlékezést 1961-ben tartották, majd a Magyar Írók Szövetsége javaslata alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Osztálya 1963-ban döntött az ünnepnap április 11-re időzítéséről. Kezdetben a súlypont a munkásmozgalmi líra volt, később az ünnep egyre inkább eltávolodott ettől. Egyike a kevés számú ünnepnek, amely a Kádár-korszakban született, és a rendszerváltás után is folytatódott. Az eseményt Magyarországon kívül a szomszédos országok magyarlakta területein is megünneplik.

Az ünnepnapon jellemzően irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, költőtalálkozókat, szavalóversenyeket rendeznek. Egyes vendéglátóhelyeken ezen a napon verssel is lehet fizetni a kávéért.

József Attila: Tűz van

Tűz van!
Ég a malom!
Ne bántsatok, én nem akarom,
Jaj, tán csak bennem ég az a malom?
Ne bántsatok, én nem akarom,
Csak néha hittem úgy, álmaimban.
Azért ordítok, hátha elhiszik,
Hogy tűz van, tűz van.

Nagykedvű, éhes nyújtózásokkal
Nyurga karokkal kalimpál az égnek,
Belül ég, de kívül éget,
Hát senki se érzi, csak én?
Vagy meghaltak már mindannyian?
Meghalt a magyar, a lyány, a legény?
Hiszen itt járnak körülöttem,
Húsból és vérből vannak,
Moziba mennek, esznek, isznak,
Hát én hiába bőgök nekik?
Vagy nem sírok én csak magamnak?
Elég a búzánk, elég a lisztünk,
Hát jobb lesz, hogyha majd a füstből
Az angyalok sütnek kalácsot?

Tűz van
És ti a tüzes tűzben jártok.
Ha engem láttok, bolondot láttok,
Mert én tudom a ti haláltok,
Szemetek elé este állott,
Fületekre a csönd leszállott,
Nem érzitek a faló lángot,
Ó, én tudom a ti haláltok,
Mégis a fületekbe állok
S dühödten, bőgve, konokul,
Reszketve, félve csak kiáltok:

Tűz van! Tűz van! Tűz van!

A magyar költészet napja alkalmából Vers- és prózaíró pályázatot hirdettünk. Ha lapul az íróasztalod fiókjában egy jó vers vagy történet, itt az ideje, hogy elővedd. A részletekért keresd a plakátokat az iskola folyosóin!

A mai nap folyamán a szünetekben különböző magyar költők verseit és ezen költemények zenés feldolgozásait hallhatjátok az iskolarádión keresztül. Jó szórakozást kívánunk!

Iskolánk vállalkozó szellemű alsó tagozatos diákjai a tavaszi szünet után Ki Mit Tud?- on mérethették meg magukat két korcsoportban, melyre Fodorné Halgat Tímea tanárnő szervezésében került sor. A két délutánon át lezajlott rendezvényen közel negyven produkciót láthattak az érdeklődők.

 Egy régi hagyományt élesztettünk ezzel újra.

Volt itt vers, ének, hangszeres zene, tánc, bűvészkedés… s még sokáig sorolhatnám a színes palettát. Mindez természetesen szakmai zsűri előtt zajlott, mely oklevelekkel, különdíjakkal és helyezésekkel jutalmazta a jók közül a legjobbakat.

A zsűri tagjai voltak: Szabó Jánosné könyvtáros, Nagyné Ilonka Zsuzsanna és Demény Andrea tanárnők, valamint Jámbor Imre tanár úr.

A Ki Mit Tud?-ot színesítette, hogy míg a zsűri visszavonult tanácskozni Forgácsné Zsuzsa néni az erre az alkalomra verbuválódott gyermekcsapatával szórakoztatta a többieket. Énekeltek, találóskérdéseket tettek fel, valamint különféle fejtörőket találtak ki erre a napra.

Sokan örültek a különdíjaknak, okleveleknek, helyezéseknek, de egy fellépő sem tért haza üres kézzel, hiszen mindenki kapott egy kis ajándékot, mely emlékezteti majd őket erre a napra.

Kelemen Csilla

Iskolánk sikeres pályázatot nyert az „Iskolában az erdő” címmel kiírt projekten. Ezáltal számos szemléltetőeszközt, társasjátékot és egy összeszerelhető rovarhotelt is kaptunk.

Az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében pedig erdőpedagógusok jöttek a negyedik évfolyamhoz bemutatni az erdő élővilágát, játékokon, és szemléltető eszközökön keresztül.

A kapcsolattartó és pályázó pedagógus Sinkovics Tünde Mária volt.

Kelemen Csilla

Március végén Jánoshidán került megrendezésre a XXX. Jászsági Helyesíró Verseny, melyen Virág Eszter 4.b osztályos tanuló II. helyezést ért el.

Horváth Lili 4.a osztályos tanuló kiemelkedő tollbamondásáért különdíjban részesült.

Felkészítő tanárok: Tóthné Bagó Zsuzsanna és Donkó – Németh Nóra.

Gratulálunk!

Március 22-én  a Víz Világnapján a 8. a osztály egy csoportja Kocsisné Szeleczki Éva tanárnővel karöltve rendhagyó környezetismeret órát tartott a 4. a osztálynak, amely évről-évre már hagyományosnak mondható.

A nagyok kiselőadással és sok színes, érdekes feladatokkal készültek, amit a kicsik csapatokba rendeződve oldottak meg.

A jó hangulatú vetélkedő végén a gyerekek oklevelet és egy kis édességet kaptak.

Kelemen Csilla