„Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyermek imádkozná a rózsafüzért!”

A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet immár tizenkettedik alkalommal minden év október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért, egységéért.

A kezdeményezés 2005-ben indult Venezuelában: gyermekek imádkoztak, és közben néhány asszony úgy érezte, ott van köztük Szűz Mária. Az egyikük felidézte Szent Pio atya mondását: „Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”
A Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet ezért arra kért mindenkit, hogy imádkozzunk együtt a gyermekekkel október 18-án a nap bármely részében.

A közös ima célja az, hogy a gyermeki szívekben elültesse azt a vágyat, hogy imádkozzanak minden ember lelki békéjéért, a családok, az országok és az egész világ egységéért és békéjéért. A Szűzanya biztosan meghallja, ha ennyi gyermek tiszta szívvel hozzá fohászkodik. Szent II. János Pál pápa ajánlja a rózsafüzért mint a béke imádságát: „Hiszek ezen ima hatásában mint a családokban és a világon meglévő béke forrásában.”

A rózsafüzér közös imádkozásával csatlakozunk mi is ehhez a kezdeményezéshez október 18-án délelőtt. Felemelő volt hallani és látni, ahogyan a negyedikes gyermekek gyakorlottan vezették az imát az iskolarádión keresztül, és ahogyan a többiek – kicsik és nagyok – a tantermekben kapcsolódtak hozzájuk.

További képek itt!

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend