LELKI PERCEK – Hamvazószerdán Kerekes Gábor káplán atyával

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Diákok, kedves Kolléganők és Kollégák!

Az egyházi évben egy új időszak veszi a mai napon kezdetét: a Nagyböjti idő. Nem szabad úgy felfogni a most következő szűk másfél hónapot, hogy valami rajtunk kívül álló elvárás miatt önmegtagadást vállalunk, még ha kívülről és felületesen szemlélve ez is történik a Nagyböjtben.

A lényege nem ez, hanem az, hogy követjük Urunkat, Jézust, aki a Jordán folyóban átélt tapasztalata – „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk 3, 22b) – után, belső indíttatásra kivonul a pusztába, ahol szándékosan böjtöl. A puszta a Biblia látásmódjában az Istennel való találkozás helye, ahol semmi sem vonja el Róla a figyelmet. Jézus számára – aki valóságosan és teljesen Isten és valóságosan, teljesen ember – fontos volt az Atyával való kapcsolat ilyen módon történő megtapasztalása is: a testem hiányai (étel, ital, kényelem stb.) még inkább kifejezik az Istentől való függőségemet és azt, hogy bizalommal kérhetem őt, mert Ő szeret és gondomat viseli. A böjtölés – vagyis igényeimnek tudatosan vállalt megtagadása – hasznos eszköze annak, hogy önátadóbban tudjak imádkozni.

Jézus megtapasztalta emberi korlátait, és amikor a leggyengébb volt, akkor környékezte meg a gonosz lélek. Azzal kísértette, bizonyítsa be, hogy jól hallotta: „Te vagy az én szeretett Fiam”, és egycsapásra szüntesse meg a hiányait. A testi gyengeség megmutatta, hogy „mi” lakik Jézusban, aki ezt a próbatételt kiállva bizonyította, hogy az élet forrása nem a táplálékban, nem a saját erőnkben és vágyainkban keresendő, hanem az az Istenben van.

Amikor a böjt vállalásával kivonulunk a pusztába és a hiányainkat átélve és nem elfedve imádkozunk, akkor megtapasztaljuk, hogy mi lakik bennünk és az erőnk mire elég és mire már nem. Bátorságra és állhatatosságra van szükség ebben „a pusztaságban”, mert meg fog kérdőjeleződni számunkra egy-két biztosnak vélt dolog, és fel fognak merülni bennünk megválaszolandó kérdések, pl.:

• Mi az, amire igazán szükségem van, és mi az, amiről csak azt hiszem?
• Mi az, amit szükségesnek tartok a magam számára, holott igazából a rabja vagyok és szabadulnom kellene tőle?
• Mi az, amit elnyomok magamban, amitől újra és újra elmenekülök, pedig szembe kellene néznem vele, és ha gyengének is érzem magamat a kihívással vagy a nehézséggel szemben, kérnem kellene az Urat?
• Kinek vagy minek tartom az Istent, mennyire hiszek benne ill. neki?

Mivel a böjt rólam és az én Istenemről szól, éppen ezért nem külsőséges, és nem hivalkodni való dolog. Eszköz, ami értem van; felhasználhatom annak érdekében, hogy kövessem Jézust, aki az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). Követni akarom, az életét utánozni akarom ebben a helyzetben is, mert elhiszem, hogy szeret engem, utat mutat, vezet, kísér, bátorít, gyógyít, szembesít azért, hogy életem célját elérhessem és ajándékként megkaphassam Tőle.

Kívánok számotokra elhatározást, kitartást és elmélyült Krisztus-követést!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!