Mesemondó Verseny iskolánkban

A népmese napja alkalmából mesemondó versenyt szervezett iskolánk alsós munkaközössége. Számos résztvevő jobbnál- jobb előadását hallhattuk.

Három továbbjutott kisdiák képviseli majd iskolánkat a Jászdózsán megrendezésre kerülő Jászsági mesemondó versenyen.

Név szerint: Pirityi – Agócs Áron, Pap Petra, Tóth Zara.

Gratulálunk!

„Kezünkben a jövő”…

Rendhagyó környezet órát tartott Tóthné Bagó Zsuzsanna tanárnő osztályának, a 4.b–nek.

„Kezünkben a jövő” címmel szuper interaktív oktató kiállítás nyílt a jászberényi Ifjúsági Házban, melyet környezet órájuk keretében látogattak meg.

A képek magukért beszélnek.

Fitten – Egészségesen

Iskolánk védőnője Sárköziné Nagy Szilvia igen gazdagra sikeredett Egészséghetet szervezett szeptember utolsó hetében.

Minden korosztályt megmozgatva állította össze programsorozatát az elsősektől kezdve végzős gimnazista diákjainkig.

A teljesség igénye nélkül álljon itt az elmúlt hét programja.

A reggelek már az iskolakezdés előtt kezdődtek suli rendőri feladatokkal az előttünk lévő gyalogátkelőhelyen. Ezt követően rolleres ügyességi feladatok várták a sport udvaron a gyerekeket, melyhez KRESZ ismereti  totó is párosult. Majd a rendőrség is meglátogatott minket, így kipróbálhattuk az autójukat is. Aki kipróbálta attól mindjárt ujjlenyomatot is vettek. Kedden a véradás fontosságáról hallhattak előadást nagyobb diákjaink. Az úgymond legrangosabb program a Németh István nyugalmazott mentőstiszt által vezetett újraélesztési gyakorlat sokakban mély benyomást hagyott. Elgondolkodtak, hogy milyen gyors reakciót igényel egy emberélet. Pénteken az utolsó napon nagyon sokan jöttek kerékpárral, hiszen lehetőség nyílt a rendőrség általi kerékpár regisztrációra, mely egy esetleges lopásnál komoly segítséget jelenthet.

És, hogy nyoma is maradjon a hétnek aulánkban kiállítás nyílt tanulóink rajzaiból, melynek témája a Biztonságos közlekedés volt.

Talán mindannyian egy kicsit fittebek, egészségorientáltabbak lettünk.

 

 

                                                                                                    Kelemen Csilla

Lelki Percek Jámbor Imre tanár úrral 2023. október 2-án

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves gyerekek, kedves kollégák!

A zene világnapja alkalmából szeretnék veletek pár gondolatot megosztani ezen a reggelen.

Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A zene világnapjává nyilvánította. A hegedűművész szerint meg kell becsülnünk a csöndet, az ezerarcú muzsikát megismernünk azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket és a kultúrákat.

A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.

1975-ben Yehudi Menuhin ezekkel a szavakkal köszöntötte A zene világnapját: „Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”

Menuhin, aki a nyugati klasszikus zeneművészet mellett szeretettel fordult a távolabbi kultúrák, India, Kína, Japán felé is, úgy vélte, hogy a muzsika ezerféle színe, és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban: San Francisco-ban például, sőt a zajos New York-ban is, amikor a legforgalmasabb útkereszteződéseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókelőknek. A régi holland orgona-tekerőket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.”

Legalább ilyen fontos szerepe van a valódi csendnek az életünkben. Ahogy a meditációban a nyugalom történés nélkülisége maga a legmélyebb létezés, úgy lehet a legtartalmasabb muzsika a csend. „Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek” – mondta Menuhin. – „A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez.”

A mai nap folyamán az iskola rádióban különböző stílusú zenéket hallhattok, egészen a komolyzenétől, a népzenén keresztül a jazz zenéig, végül pedig Kodály országához híven, két kórusművet is hallhattok. Hallgassátok őket sok szeretettel és legfőképp nyitott szívvel és füllel.

Végül pedig fogadjátok szeretettel, a mai reggelre verbuválódott kis kórust, akik egy ismert népdalt fognak elénekelni. Csatlakozzatok ti is, hiszen ismeritek!  Áldott, szép napot kívánunk mindenkinek!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!  

Aznap délelőtt még a Palotásy János Zeneiskola tanárai és az ott hangszert tanuló diákjaink adtak a sportcsarnokunkban egy szép hangversenyt.

A Tűzoltóság különdíját érdemeltük ki

Iskolánk három 8.c osztályos tanulója Répási Dóra, Fődi Eszter Hanna és Kovács-Szűcs Réka részt vett az V. Jászsági Bűnmegelőzési és Drog- prevenciós versenyen Jászárokszálláson.

Munkájukkal, elért eredményeikkel a Tűzoltóság különdíját érdemelték ki. Szoros volt a mezőny, hiszen a Jászság összes általános iskolája képviseltette magát.

Az elismerő oklevélen kívül hasznos írószercsomagban is részesültek, melyek mindegyike tűzoltósági emblémával van ellátva. Ehhez még egy ajándék belépő párosult, mely a Jászberényi Állat és Növénykert Állatvédelmi Világnapjára szól.

Felkészítő tanáruk: Szabóné Várdai Brigitta.

Gratulálunk!

Lakóhelyükre büszke diákjaink

Különleges szorgalmi feladatot végzett iskolánk hat tanulója a 4. c osztályból.

Mint szülőhelyükre büszke diákok mutatták be Jászberény, illetve Jászjákóhalma nevezetességeit a Zagyvával együtt.

Név szerint: Gábor Laura, Juhász Lili, Bugyi Dorka, Donkó Zoltán, Sipos Patrik és Szijártó Márton.

Íme a munkáik.

Az origami csodái

Különleges színfolttal bővült iskolánk földszint folyosója. A Titkárság melletti vitrint az origami csodáival rendezte be Molnár Ágnes tanárnő. No nem mind az Ő keze munkáit dicséri, hiszen bevonta ebbe alsó tagozatos tanítványait is.

Tervei szerint havonta változtatja majd e vitrin tartalmát, az éppen aktuális, évszaknak megfelelő „hajtogatásokkal”.

Csodáljuk meg őket!

A Zeneiskolában jártunk

Rendhagyó ének-zene óra keretében ismerkedett a hangszerek világával iskolánk 1.a osztályos csapata a Palotásy János Zeneiskola tanárainak közreműködésével.

Álljon itt néhány megörökített pillanatkép e legkisebbjeinkről.

Baseball bemutató az iskolánkban

A Jászberényi Baseball és Softclub bemutatkozást, ízelítőt tartott iskolánkban 2023. szeptember 20–án sportcsarnokunkban. Elsőseinktől a negyedikes gimnazistáinkig bárki kipróbálhatta tudását, affinitását e sportágban.

Az edzők lelkes rajongókra találtak.

Jelentkezni a sportcsarnokban kitett toborzó plakáton kiírt telefonszámon lehet.

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335

Bejárási rend