POSZTOLJ VERSET, NBA! 2023.

„S mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki költő s fél és így dalol; […]
neve, ha van, csak áruvédjegy,
mint akármely mosóporé…”
József Attila: Mondd, mit érlel…

Idén is elérkezett április 11-e, mikor nem csupán egy „régen” élt magyar költőnk születésének évfordulóját ünnepeljük, hanem azt is, amit képviselt: a magyar költészetet. 1964-ben vezették be ezt a nevezetes napok közé. Határainkon innen és túl felolvasóesteket, könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat tartanak, és mindenféle irodalommal, költészettel kapcsolatos programokban vehetünk részt…

Nem is kell igazán messzire mennünk, mivel a „Posztolj verset az utcára!”-mozgalom bármely településen szabadon megrendezhető, megszervezhető. A helyszín tehát adott, s általában nem korlátozzák a kijelölt helyeken a hirdetések kiragasztását.

Ami az egyéb feltételeket illeti… A siker akkor garantált igazán, ha van egy nagy adag verskupacunk és legalább ugyanekkora mennyiségű szeretet bennünk. (Utóbbi nélkül igen nehéz bármilyen tevékenységbe belefognunk.)

Tavaly a tavaszi szünet első, idén az utolsó napjára toboroztam Versposztoló Hadseregemet. Féltem, hogy a szerencsétlen időpont miatt egyedül kell fegyvereimmel (olló, cellux, kréta) bevennem a várost. Szerencsémre ebben az évben is voltak érdeklődő tanítványaim, akik szívesen vették felhívásomat, s együtt tölthettünk egy kis időt: egy kiadós sétával és az irodalommal.

Itthon rendezgetve a képeket, elgondolkodtam. Nem tudom, mit könnyebb elnézni: nekünk, hogy összeragasztottuk a várost nagy költőink nagy verseivel (területi kihágásokkal), vagy azt, hogy Petőfi Sándor azt írta egyik versében, hogy „Nem nagy hírü város Jászberény városa, / És itt a nyakam, hogy nem is lesz a soha”…

A gyakorlat azonban bennünket igazol. Amikor ismeretlen magyartanár köszöni meg Ady Endre versét, miközben a járdára maszatoljuk a verssorokat. Amikor egy műkedvelő ismerős „rajtakap” bennünket egyik kult-gerilla bevetésünkön, s mosolyogunk egymásra. Amikor egy másik ismerős emlékszik a tavalyi kréta-verseinkre, hogy látta a városban sétálva. Vagy amikor a kávézóban megkérdezzük, itt hagyhatjuk-e az utolsó versünket ajándékba, s a felszolgáló hölgy azt mondja, tavaly pont a kedvencét találta meg az asztalon (akkor csak „véletlenül” hagytuk ott)…

Ilyen apróságok igazolják, hogy az irodalom több mint a tantermekbe zsúfolt tananyag, amivel minden nap küzdünk – kicsit másféle fegyverekkel vívunk másféle háborúkat. Ám leszögezhetjük, hogy az irodalom mindig győz, s előbb-utóbb visszavág. Persze csak jó értelemben.

#posztoljversetNBA #JA118 #azirodalomvisszavág #bocsiPetőfi #Petőfi200

 Lajkó Anita