Vechtában jártunk az ősszel

„Egy busznyi Nagyboldogos diák” másfél hétig élvezhette a Vechtai diákok, tanárok vendégszeretetét. Erről számol be a következő sorokban: Dudás Viola, Farkas Réka, Járomi Lili, Prohászka- Kakuk Emese, és Baranyi Nikolett 8 a. osztályos tanulók.  

„Ez a Vechtai kirándulás számunkra egy felejthetetlen élmény volt. Örök barátságok alakultak ki. Sok közös emlékünk lett, amit nem fogunk elfelejteni. Az első két nap nagyon fárasztó volt. Odafelé Passauban szálltunk meg. A szállás nagyon tetszett mindenkinek, és örültünk, hogy ki tudtuk az út fáradalmait pihenni. Másnap estére érkeztünk úticélunkhoz, ahol nagy szeretettel fogadtak a családok. Mikor mindenki megtalálta a „családját”, hazaindultunk, és velük töltöttük az estét.

Az első Vechtai napon a németek óráján vehettünk részt az iskolában, majd elmentünk várost nézni. A második nap a németekkel közösen egy vidámparkba mentünk. Rengeteg mindent kipróbáltunk, de a legjobb a hullámvasút volt. A harmadik napot a családokkal töltöttük, akik különböző programokra vittek el minket. A hétfői napon a Jaderparkba látogattunk el, ahol egzotikus állatokat láthattunk. Az állatkert másik részében egy vizes hullámvasúton töltöttük el az időnk nagy részét.

A vidámpark után elmentünk az Északi Tengerhez, ahol az apály jelenséget tekinthettük meg.

Kedden Brémába mentünk, ahol egy idegenvezető megmutatta nekünk a város nevezetességeit. Brémában láthattuk a Roland szobrot, a városházát, és az utolsó kivégzés helyét. A Brémai Muzsikusok szobrát is megnéztük, de sokkal kisebb volt a szobor, mint amire számítottunk.

Az idegen vezetés után kaptunk két órát, hogy mi is szétnézhessünk. A

Az utolsó nap egy kalandparkba mentünk, ahol mindenki a saját képességei szerint választott pályát. A móka után a Famíliába mentünk, ahol a szeretteinknek vehettünk ajándékot. Csütörtökön ugyanabba a szállodába szálltunk meg, mint idefelé, hogy kipihenjük az utat. Pénteken estére érkeztünk haza. Ez a hét egy felejthetetlen élmény volt számunkra a sok játszóterezés, ahol a németekkel szoros barátságot kötöttünk és így sokat fejlődött a nyelvtudásunk.

Soha nem fogjuk elfelejteni ezt a pár napot, és ezeket az örökre szóló barátságokat.”

Had jegyezzem meg a végén, hogy a „sors pikantériája”, hogy a három kísérő tanár : Ilonka-Kalla Eszter, Nagyné Ilonka Zsuzsanna, és Majoros Rita tanárnők közül Eszter, és Zsuzsanna annakidején huszonhat évvel ezelőtt ők is mint „Nagyboldogos Diák”-ok rajta voltak az első Vechtába induló „kiránduló, nyelvtanuló” buszon….

Kelemen Csilla

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend