Palántaavató – 2018

További képek itt!

Nemrégiben még mi voltunk „palánták”, most mi köszöntöttük, avattuk az első osztályos mosolygós arcú kisdiákokat.

Nagyon aranyosak, érdeklődőek voltak az elsősök. Sok állomás várt rájuk, melyen együtt vettünk részt, és örömmel segítettünk nekik. Mesével is megleptük őket. Az egyik állomáson a tánc kapta a főszerepet, de ezt a próbát is ügyesen kiállták, teljesítették. A lépéseket és a dalt is szépen megtanulták. A kézműves feladatban is helyt álltak az elsősök. Végig mellettük álltunk, segítkeztünk nekik, ha kérték. A végeredmény egy gyönyörű sünis könyvjelző lett.  A palántaavató végén egy kis meglepetés várta őket. A csokit szinte azonnal elfogyasztották. Amikor a „Suli dalt” énekeltük el nekik, akkor tapsolni kezdtek, és együtt ujjongtunk. Közösen így zártuk a palántaavatót.

Idén még ők voltak a „palánták”, de négy év múlva, 5. osztályosan, már ők avatják az iskolába újonnan érkező első osztályosokat. Nem is hiszitek, milyen hamar eljön ez!

Sas Laura és Utasi Abigél Kincső 5. b osztályos tanulók

Étkezés
Bejárási rend
Eseménynaptár