Tanév eleji Lelki Percek Muhari Ferenc tanár úrral, állandó diakónussal
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
„Krisztus a jövőnk”
Kedves Kollégák, kedves Diákok!
Ezzel a jelmondattal köszöntök mindenkit szeretettel az új tanévben, a hétfő reggeli lelki percek alkalmával.
Érsek atya ennek a tanévnek mottójául ezt a jelmondatot választotta:
Krisztus a jövőnk! Az új tanévben tovább gondolva tehetjük fel saját magunknak azt a kérdést, hogy milyen az én krisztusi jövőm?
Milyen az én Krisztus-várásom? Szentlélek-várásom? Milyen az én lelkületem? Merre tart az én életem?
Minden szeretetkapcsolatban tudnunk kell választ adni arra a kérdésre, hogy: „Ki vagyok én Jézusnak?”
Vagyis hogy mi, a szeretet-kapcsolatban élők, mit jelentünk egymásnak egy katolikus iskolában, hiszen itt találkozunk nap, mint nap, a legtöbbet.
– mit tudunk adni egymásnak, illetve mit várunk el egymástól, vagy inkább nem is szólok a másikhoz, „elvagyok” a saját gondolataimmal?!
Hogyan tudjuk mi építeni itt a földön az Isten országát?
Tudom-e ezt tovább adni az én környezetemben, az iskolában, a munkahelyemen, vagy otthon a családomban?
Arra kell tehát válaszolnunk, hogy milyennek ismertük meg Jézust, milyen tapasztalatokat szereztünk róla örömeinkben, bánatainkban, vagy akár nehézségeinkben?
Mert ha meg tudjuk fogalmazni a magunk személyes hitvallását, akkor viszonzásul Jézus megmondja nekünk, hogy mi kik vagyunk az Ő számára, hogy mi a személyes hivatásunk, mi a szerepünk az életben és mások életének üdvösség-történetében.
Egy történet szerint: Egy bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak.
Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként. A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig.
A templom elkészülte után, mikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén.
Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte: – De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?
– Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal a szentmisére, istentiszteletre, és függesszék fel a falra.
– Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz – mondta a nemesember.
Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad.
Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk, ahová Isten helyezett minket? Ha a megfelelő helyen világít életünk, akkor igazi a mi Krisztus-várásunk.
Kedves Diákok, Kedves Kollégák!
Azt gondolom, hogy mikor a Jó Istenhez fordulunk a tanév évelején,
– amikor a lelkünket felkészítjük egy új tanévre, akkor mindig meg kell kérdeznünk magunktól, hogy megfelelő helyen világít-e életünk. S ha igen, akkor igazi a mi Krisztus-várásunk, akkor mondhatjuk, hogy a Szentlélek úgy kell nekünk, mint a vitorlásnak a szél. Ha minden készen áll, hogy útnak induljunk, akkor kell a szél, amely lendít minket.
Veni Sancte Spiritus! Jöjj, Szentlélek Isten!
Adj lendületet évkezdésünkhöz, hogy a kapott jézusi talentumainkat kamatoztatni tudjuk!
Istentől áldott, boldog új tanévet kívánok mindenkinek!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
