Adventi első gyertyagyújtás és Lelki Percek Muhariné Mészáros Katalin igazgatóhelyettes asszonnyal
Advent első vasárnapján felgyullad egy gyertya fénye.
Melegítse át szívedet, legyen fénylő eredménye.
Kezdődik a csodavárás, ahogy egykor Jézust várták:
szeretettel, bizalommal, a tűz lángját körül állták.
A Megváltó tiszta fényt hoz, szeretetet, ami éltet.
Felemel a puszta földről, Isten fiává fogad téged.
Szeretettel tárd ki lelked, öleld át a nagyvilágot,
kívánd azt, hogy minden ember itt a földön legyen áldott.
(Aranyosi Ervin: Advent)
Adventet ünneplünk és valakit várunk…
Új egyházi évet kezdtünk tegnap, advent 1. vasárnapján. Az advent – Pilinszky János szerint – a várakozás megszentelése.
Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, amely megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.
A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat.
Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorún elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe) egyet kivéve (amely rózsaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert az úrjövet már közel van.
A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék, az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomokban az oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.
A keresztény ember számára az adventi időszak, amely egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani. Különösen is nagy hangsúlyt kap az otthon, illetve családi körben az adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság.
Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket?
„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten dicsőségét” (Lk, 3,4–6)
Várjuk Jézust az idei adventi időszakban is felkészült lélekkel, mert a lelkünk tesz minket emberré. Várakozásunkban imádkozzunk teljes reménységgel és bizonyossággal az ő szeretetében, és higgyünk eljövetelében.
Kívánjuk, hogy az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!
Legyen megszentelt a várakozásunk!
(forrás: www.magyarkurir.hu)
