Kiemelkedő sikereink a Langwest Országos Tehetségkutató Tanulmányi Versenyen

E nagyszabású német nyelvi verseny írásbeli fordulóját még  2020.februárjában  Hatvanban a Bajza József Gimnáziumban rendezték meg. Iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói közül, közel negyvenen vettek részt rajta.

 A három korcsoportban induló diákjaink közül többen is kiemelkedő helyezést értek el. György Loretta 8.c osztályos tanulónk 2. helyezést, Bucholsky Mira 8.a osztályos tanulónk 6. helyezést ért el. Az írásbeli fordulón még volt egy kiemelt negyedik korcsoport is, amely már középfokú kategóriának számított. Itt is remekeltünk: Baráth Lőrinc (aki már azóta elballagott iskolánkból) 12. helyezést, Baranyi Nikoletta 9.a osztályos tanulónk 11. helyezést ért el.

Minden korcsoport első tíz helyezettje továbbjutott a szóbeli fordulóra, melyre már augusztus végén a Miskolci Kazinczy Ferenc Általános és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában került sor. Innen is előkelő helyezéssel tértünk haza, hiszen Juhász László 4.a osztályos tanulónk 2.helyezést ért el. Őt iskolánk igazgatója Demeter Sándor igazgatói dicséretben részesítette.

Felkészítő tanárok: Farkasné Turján Mariann, Majoros Rita, Palencsár Erzsébet, Kocsisné Szeleczki Éva.

Gratulálunk!!

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend