Híreink
„Utazás a mesék világába” (mesetábor)
Iskolánk pedagógusai – Deme Gábor, Sinka István, Palencsár Erzsébet, Sas Klaudia és Kuli Dorottya – 2017 nyarán immáron hatodik alkalommal szervezték meg hagyományos öregerdei táborukat.
A gyermekeket két időszakban foglalkoztattuk: július 03-július 07. és július 17 – július 21. között. Nagyon nagy volt az érdeklődés a táborunk felé, tavasszal miután meghirdettük azt, néhány héten belül be is telt jelentkezőkkel a két turnus. A táborozói létszámunk 65 fő volt, akik közül az arra rászoruló gyermekeket teljesen ingyen tudtuk fogadni.
Számunkra a 2017-es tábor „célközönsége” az 1-2. osztályosok korosztálya volt, legfőképpen rájuk gondoltunk a programok összeállítása során. A mesék feldolgozása közben találkozva a tündérekkel, a kalózokkal, Pán Péterrel és Csingilinggel, a bábozás élménye, a kincskeresés izgalma mind-mind nagy örömet okozott a kis táborlakóknak.
Az első napon a táborrend ismertetése után a gyerekeket csapatokba osztottuk és a különböző feladatokat így versengés formájában teljesíthették, miközben nagy lelkesedéssel gyűjtötték a jutalom pontokat, a „fityingeket”. A kézműveskedés és a sportjátékok mellett nem maradhatott el a számháború sem, de a legnagyobb lázban a kincskeresés tartotta a gyerekeket, aminek során kincsestérkép felkutatásával, rejtélyes helyeken barangolva, furfangos feladatokon keresztül a kincsesládák megtalálásához vezetett a „kiskalózok” útja!
Az estéket hangulatos bográcsozásokkal, kalózdalok éneklésével, vagy éppen „rókavadászattal” töltöttük.
A táborzárókra, az értékelésre és a díjak, jutalmak átadására mindkét héten a városi strandon került sor.
Deme Gábor, Sinka István, Palencsár Erzsébet, Kuli Dorottya, Sas Klaudia, Egyházi Iskoláért Alapítvány, Jászberény
Akikre büszkék vagyunk
Elismerés
A Magyar Sakkszövetség 2017. május 27-i közgyűlésén elismerések és díjak átadására is sor került. Ezek között Sinka Istvánt a több évtizedes sakkedzői, játékosi és csapatvezetői tevékenységének elismeréseként a Magyar Sakkozásért Díjban részesítették. Gratulálunk az elismeréshez,
és további eredményes munkát kívánunk!
REDEMPTIO 2017
Városunk idén is megemlékezett a Redemptio 272 éves évfordulójáról.
Az általános iskolások körében kedvelt „Gyűjtsd össze az 580 ezer rajnai aranyforintot” című vetélkedőn egy csapattal iskolánk is képviseltette magát. A hat helyszínen sikerült csaknem a maximális pontszámot összegyűjteni, mely elég volt az első hely megszerzéséhez.
A győztes csapat tagjai:
- Bányai Nikolett 8.a
- Bárdos Dorina 8.a
- Gerőcs Rebeka 8.a
- Pető Nóra 8.a
- Gunics Roland 6.b
- Nagy Balázs 6.b
- Andriska Kinga 7.c
- Mosonyi Dóra 7.c
Felkészítő tanárok: Csombor Andrea és Pálné Szántó Anita
DÖK beszámoló
A Nagyboldogasszony Gimnázium Diákönkormányzatának éves beszámolója
A 2016/2017-es tanévben a DÖK patronálótanára: Tóthné Móra Melinda
elnöke: Gyenes Gábor 12.A
titkára: Köblös Réka 12.A;
tagok: Apró Lilla 9.A; Kocza Rita 9.A; Csatári Dominik 10.A; Csuzi Angéla 11.A; Nagy Gyöngyvér 11.A
Programok:
- vezetőségi megbeszélések
- városi iskola bemutató
- színházlátogatások
- adventi koszorú készítő verseny
- farsang
- kirándulás Budapestre
- az általános iskolások számára programok szervezése
- városi KI-MIT-TUD-on részvétel
- osztályprogramok segítése
- gyermeknap
Összegzés:
Az idén átvett diákönkormányzati munka sok örömöt és kihívást jelentett. Megismerve az iskola és a város életét a jövőre nézve sok tervünk van, amelyek megvalósításához előre is köszönjük az iskolvezetés,az egyházmegye és a város támogatását. Nagyon jól együttműködtünk eddig is velük, külön köszönet az osztályfőnököknek.
Tóthné Móra Melinda
Tankönyvlista
Kedves Szülők!
Az alábbi tankönyvek megrendelhetők a webshop.kello.hu internetes áruházban. Azokat a tankönyveket, amelyek ott nem találhatók, közvetlenül a kiadóktól tudják megvásárolni (ezeket a kiadványokat dőlt betűvel jelöltük).
Foci
Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságot nyertek a II. korcsoportos fiúk. A meccseket a jászberényi műfüves pályán játszották le, három hétfői napon. Az Apponyi, a Bercsényi és a Szent István iskolák elleni győzelem után a fiúk az aranyérmet hozták el.
A csapat tagjai: Budai Bálint, Baráth Tamás, Bathó Balázs, Darabont Zalán, Kiss Vince, Kövér Botond, Mukri Martin, Pikó Martin, Rácz Róbert. Felkészítő tanár: Józsa Péter
5.b kirándulásáról rímekben
Felvirradt a nagy nap…
Felvirradt a nagy nap végre
Elindultunk kaland lesre.
– Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Eső esik Jászberénybe’
Az a kérdés ott esik-e?
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Megérkeztünk napsütésbe’
Hol a szállás a keszegbe?
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Zsuzsa néni elintézi
Fűt-fát kérdez célba érni….
-Zimme zumm, zimme zumm rece fice bumm bumm bumm.
Megvan végre már a szállás
Húzd fel ágyad ne totojázz!
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Ebéd után teli hassal
Biciklire szállunk gyorsan.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Elindult a csapat végre
Velencei-tó körére….
– Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Repül már a sok bicikli
A fenekünk jól megérzi.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Bogi, Gergő kicsit bukott
De a kedvük nem lankadott.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Emelkedőn vánszorogva
A lejtőkön lesuhanva.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Esőfelhők gyülekeznek,
De minket el nem érhetnek.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Vacsi után naplemente
Ragyog a nap víztükrébe.
– Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
A szálláson vetélkedtünk
Egymással jól megküzdöttünk.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Spongya csapat lett a győztes
Jutalomként cukrot ehet.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Eltelt végre a hosszú nap
Jöhet hétfő új kalandnap.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Reggelivel vár a „Róka˝
Hajóra száll már a „Banda˝
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
A tavon majd jót hajókázunk
Irány régi fővárosunk.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Bori várát megcsodáltunk
Szépségeit lefotóztuk.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Túránk végén örülhettünk
McDonalds-ban rendelhettünk.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Elnézést, ha rosszak voltunk
Megjavulni megpróbálunk.
-Zimme zumm, zimme zumm, rece fice bumm bumm bumm.
Őseink nyomában
2017. május 19-én a Déryné Művelődési Központ nagytermében került sor az „Őseink nyomában” területi honismereti verseny ünnepélyes díjátadó ünnepségére.
Iskolánkat két pályamunka képviselte. Nagy örömünkre Fődi Petra 7.b osztályos tanuló „Páva a Jászságban”c. munkája I. helyezést ért el, valamint Német Teodóra és Oszvald Violetta 5.b osztályos tanulók pályázata „Déryné emlékének megőrzése és ápolása Jászberényben” címmel II. helyezett lett. Felkészítő tanáruk: Pálné Szántó Anita
Gratulálunk nekik!
Étkezési díjak befizetése
ÉTKEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSE
2017. JÚNIUS HÓRA
Befizetési napok:
2017.05.29-én (hétfő) 7.00 – 17.00 óráig 1. és 3. osztály
2017.05.30-án (kedd) 7.00 – 17.00 óráig 2. és 4. osztály
2017.05.31-én (szerda) 7.00 – 17.00 óráig felső tagozat, gimnázium, iskola dolgozói
Befizetés helye: Pénztár
Gondnokság