Farsangi projekthét

További képek itt!

Iskolánkban január 31-től február 3-ig rendhagyó módon farsangi hetet szerveztünk az alsó tagozatos osztályok számára. Ez azt jelentette, hogy minden nap egy pici mókát csempésztünk a gyerekek napjaiba. Az első napon az ÜgyesKed(d)jetek alkalmával, a Jászság farsangi hagyományaival kapcsolatos feladatlapot tölthettek ki csoportokban a diákok, melyben az első három helyezett jutalom finomságban is részesült. A második nap a Színkavalkád szerda nevet viselte, a gyerekek és nevelők egyaránt színes pólókban jöttek iskolába, majd közös tánc- és énektanulás aranyozta be napunkat. A következő a Csiricsáré csütörtök volt, melyben az álarckészítés és a viccek vették át a főszerepet diákjaink életében. Született itt cica, tigris, indián, pillangó… ahogy a farsangra készülve illik! A folyosókon elhelyezett „HumorFal-at” pontokon pedig, mulatságos képeket nézhettek, és vicceket olvashattak a gyerekek. J Végül a Pampuska péntekkel zártuk a hetet, amikor ízletes fánkokkal töltöttük meg a hasunkat. Úgy gondolom, mi már bátran énekelhetjük hogy : „Itt a farsang, áll a bál…”

A program sikerességéhez hozzájárult, és ezért köszönet illet minden alsó tagozatos tanítót, Rohonczy Bernadettet az énektanításért, Józsa Péter Pált, hogy megtáncoltatott bennünket, Hajas Tamást a hangosításért, Finta Juditot az emléklapok megszerkesztéséért és természetesen a szülőket, a finom fánkokért.

A projekthét megálmodói: Ballagó Edina és Sinkovics Tünde Mária

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend