„Váltsuk vissza a Jászkunságot!”

Május 6-án ünnepelte városunk a Redemptio 271. évfordulóját. Színes programokkal, vetélkedőkkel emlékeztünk e jeles eseményre.

A Jászkerület munkatársai „Váltsuk vissza a Jászkunságot!” címmel szerveztek várostörténeti vetélkedőt felső tagozatos tanulók számára.  Tíz csapat vetélkedett egymással, iskolánkat két csapat képviselte.

Előzetes feladatként fel kellett keresnünk városunk Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szobrait, valamint a cserőhalmi kálváriát, s erről fényképeket is kellett készítenünk.

A vetélkedő napján hat helyszínen oldottunk meg feladatokat. Ezek többek között a redemptióhoz, városunk híres szülötteihez, műemlékeihez kapcsolódtak.

Az eredmény rendkívül szoros volt, az első öt csapat helyezései csak 2-3 pont különbségen múltak, a 2. helyen végző csapatunk is csak 1 ponttal maradt le a győztestől. Iskolánk csapatai a 2. és a 4. helyen végeztek.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

A 2. helyezett csapat tagja:

Peredi Olivér 5.a Bárdos Dorina 7.a
Gunics Roland 5.b Pető Nóra 7.a
Fügedi Éva 6.a Darvas Lili 7.c
Bányai Nikolett 7.a Sós Levente 7.c
Felkészítő: Csombor Andrea

 

A 4. helyezett csapat tagjai:

Bathó Zsófia 6.b Budai Bence 8.b
Fényes Kitti 6.b Jakus Donát 8.b
Gerőcs Roland 6.b Nagy Eszter 8.b
Takács Vanessza Szimonetta 6.b Víg Nóra 8.a
Felkészítő: Csillik Zoltán

 

Csombor Andrea

Étkezés
Aktuális étlap
Kattints ide!
Bejárási rend
Eseménynaptár