Állatok világnapja a sulinkban

További képek itt!

Az állatok világnapját 1931-ben hívták életre OIaszországban. A kezdeményezés célja a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt. Magyarországon 1991-től, elsősorban állatvédő szervezetek és állatkertek rendezésében tartanak megemlékezéseket. Az Állatok Világnapját a természetszeretetéről is ismert Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük. A rendalapító Szent Ferenc, a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélte is.

Iskolánkban e jeles nap megünneplésére 2019. október 11 -én pénteken került sor. Egész napos „állatforgatag” várta tanítványainkat. Már korán reggel 8 óra előtt érkezetek a gyerekek szüleikkel együtt sokan elhozva kisállataikat. Az udvaron már elkészültek nekik a helyek, hogy szépen sorban mindenki be tudja mutatni társainak kis (vagy éppen nagy) kedvencét. Volt itt aztán a reggel folyamán ugatás, nyávogás, brekegés, turbékolás, makogás, zizegés…..és még sokáig sorolhatnám az állathangokat. Ugyanis voltak itt kutyák, macskák, nyulak, tengerimalacok, hörcsögök, madarak, akhát csigák, botsáskák, papagájok….stb.stb. Szinte végeláthatatlan volt az állatok sora. Mikor már mindenki körbejárta, megnézte, megkérdezgette a társait..(szakmai tapasztalatcserékre is sor került), látványos postagalamb röptetéssel ért véget a délelőtt. E látványos délelőtti programot Lagzi-Kovácsné Kis Ágnes tanárnő szervezte.

Délután sem maradtunk állatok, állathangok nélkül, hiszen Kemenesi Anita Rita tanárnő már jó előre gondoskodott a programokról.

Napközis csoportjaink ebéd után már rögtön neki is fogtak állatos fejdíszek készítésének, illetve a már korábban behozott állatos képekből vicces állatok készítésének. Majd mintegy forgószínpad szerűen cserélődtek a csoportok, hogy mindenki jól lásson, halljon a bemutatókon, előadásokon. Hiszen volt itt filmvetítés az állatokról, előadás a kutyákról, a délelőtt folyamán szerzett élmények megbeszélése, a fejdíszek, illetve az állatos montázsképek értékelése. Azonban a gyermekek kedvét a legjobban a 3 órakor az udvaron kezdődő mentőkutyás bemutató nyerte el, melyet a „Kutyákkal az életért” nevű alapítvány mutatott be. Az elnökük Szabó Gábor, aki szintén részt vett a programon , Dánnfy Brigitta kutyakiképzővel „karöltve” elmesélte, hogy a mentőkutyás kiképzés 1993 óta működik Jászberényben. Kutyáik nemzetközi vizsgával rendelkeznek. Fő profiljuk a romkutatás, a területkutatás, a nyomkövetés, és a mantrailing (azaz az emberkövetés).

Külön öröm számunkra, hogy Dobák Sára, iskolánk 5.-ik osztályos tanulója is részt vett a bemutatón Tüske nevű 9 éves keverék kutyájával. Sára, mint elmondta Ő szinte „belenőtt” ebbe az életbe, hiszen édesapja is ezzel foglalkozik. Részt vett még a bemutatón Szabó Gábor, Cili nevű 6 éves német juhász kutyájával, aki ott volt a Franciaországi Mentőkutya Világbajnokságon is.  Láthattuk még Szabó Szonját a 3 éves Gogo nevű német juhász-malinois keverék kutyájával, Kispál Róbertet a Sophie nevű labrador- rettriver keverékkel,  valamint Dobák Lászlót a 8 éves Pedró nevű óriás schnauzerjével.

Mindannyian egy-egy fontos élethelyzetbeli mentést mutattak be, ami adott esetben emberek életének megmentésével járhat.

Az állatok világnapjának zárásaként iskolánk tanulói úgy tértek haza, hogy akinek van otthon kisállata megpróbálja még jobbá tenni a sorsát, gondoskodással, törődéssel, akinek viszont még nincsen megpróbál majd gondoskodni valakiről, szüleivel próbál szerezni az életkörülményeinek megfelelő „kis társat”.

Kelemen Csilla

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend