Egri Főegyházmegyei Tanévnyitó Egerben

További képek itt!

2019. augusztus 28.-án a jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium, valamint tagintézménye a Liska József Katolikus Középiskola, egymással karöltve részt vett az egri Főegyházmegyei tanévnyitó ünnepi szentmiséjén, ceremóniáján. Az Egri Főegyházmegye Magyarország legnagyobb nem állami intézményfenntartója az oktatás területén. Az iskolák vezetőit, lelkipásztorait, képviselőit hívta Ternyák Csaba érsek az Egri Bazilikába közös imádságra, konferenciára, ami zsúfolásig megtelt.

Az ünnepi szentmise elején a főpásztor köszöntötte a világi elöljárókat, a főcelebránst, dr. Erdő Péter bíborost, esztergom – budapesti érseket, a paptestvéreket és az intézmények igazgatóit, pedagógusait. Külön öröm számunkra, hogy Iskolánk tanára: Muhari Ferenc állandó diakónus olvasta az evangéliumot, azaz Krisztus örömhírét osztotta meg velünk.

 A bíboros úr bevezetőjében említette: szükség van a pedagógusok feltöltődésére, lelki és szakmai felkészülésére, hiszen néhány nap múlva becsengetnek, s lélekkel feltöltődve kell kezdeni az új tanévet..

Szentbeszédében dr. Erdő Péter kiemelte: Szent Ágoston napja van ma, s nagy öröm számára, hogy épp e napon találkozhat a pedagógusokkal, hiszen Ő ( azaz Szent Ágoston) az egyik legnagyobb egyházatya, tanító.

Szentbeszédében kiemelte, hogy szent Ágoston legnagyobb jelentősége abban mutatkozik, hogy egyházatyáink közül, Ő jelölte meg legmaradandóbban az ókori bölcselet és keresztény hittartalom viszonyának pontos határvonalait. Bölcseleti írásaival új fejlődési irányt mutatott az utókornak. Polemizáló könyveivel egyházának egyik legnagyobb védője lett.

Szónoklataival a nyugati Egyház legtündöklőbb szónokává emelkedett. Közel háromszáz levelével az akkori művelt világ szellemi irányítójává és minden korszak lelkipásztorának példaképévé vált.

A XX. század értelmiségének jelentős része izmusokhoz csatlakozott, sokszor feladva saját meggyőződését. Az írástudók akkor követnek el árulást, amikor saját értékeiket látják ugyan, de a társadalmat más irányba terelik, s az is előfordul, hogy az értékek hiányát állítják követendő célnak. Fontos kérdés, hogy nekünk, mai keresztényeknek mi az igazodási pont.

Természetesen Jézus Krisztus személye és üzenete a keresztény tanítás alapja.

„Ennek vagyunk munkatársai: papok, igazgatók, tanárok, tanítók. Ehhez a felelősségteljes munkához kérjük Isten áldását” – zárta szentbeszédét.

A szertartást követően a bíboros előadást tartott a katolikus iskolák pedagógusainak szerepéről, melyben kiemelte, hogy a legfontosabb ismeretek oktatása mindig is az Egyház égisze alatt történtek. Kiemelte a piaristákat, akik a szegény gyerekek oktatását tűzték ki céljuknak. Továbbá elmondta, hogy azokban az iskolákban, ahol a katolikus életszemléletet tűzik ki célul, nagy gond nem lehet…

Kiemelte, hogy 2010 óta egyre többi iskola kerül az egyház fennhatósága alá, ami nagy örömmel tölti el.

Mindenekelőtt azonban visszatért a kezdetekre: „A család a legnagyobb iskola”ott kezdődik a tájékozódás a külvilág felé, az anyanyelv kezdetleges ismerete…

Mint előadásában kiemelte: „A család a közösségi élet legelső iskolája”….

S a családból való „kinövést” követjük mi pedagógusok…s nem mindegy, hogy mekkora sikerrel…..

Bíboros Úr előadását követően „Teológiából pedagógusnak lenni” címmel dr. Papp Miklós görög katolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola docense lelkesítette előadásával a megjelenteket.

Majd Molnár- Gál Béla állandó diakónus, a kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatója tartott előadást a hátrányos helyzetű tanulók és szülők helyzetéről. Előadásában kiemelte, hogy nem tehet senki róla, hogy hová született. Megértés és türelem kell minden gyermekhez.

Egy hármas formátumot emelt ki, ami az Ő iskolájukban már bevált: „ Hittel – Humorral- Hatékonysággal”…

A humor, a vidámság, igazi gyógyszer minden körülmények között..

Megértés és türelem kell minden gyermekhez. Ezzel teremtjük meg magunknak mi pedagógusok a magunk nehézségét, ..majd a szépségét is… ( persze idővel)..

Ezt követően került sor a Szent- Gellért díjak átadására. E díjat a Magyar katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére pedagógusok számára. Szent Gellért püspök (Velence 980. április 23- 1046.szeptember 23.) , bencés szerzetes, a Morosini család sarja, a Csanádi (Ma Szeged- Csanádi ) egyházmegye első püspöke. Ezüst és arany fokozatok kerültek átadásra:

Szent- Gellért- díj ezüst fokozat:

Ágoston Zsolt-igazgatóhelyettes, magyar-történelem szakos tanár- Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda- Miskolc

Bencsik Lajosné- igazgatóhelyettes, tanító- Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola

Farkasné Besenyei Mária- igazgatóhelyettes, magyar-történelem szakos tanár- Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium.

Kalóné Kovács Mária- matematika –kémia – biológia szakos tanár- Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda- Eger

Menyhártné Kormos Klára- igazgatóhelyettes, matematika –fizika – kémia szakos tanár- Szent György Katolikus Általános Iskola és AMI- Jászalsószentgyörgy

Molnár Csaba-történelem szakos tanár- Bercsényi Miklós katolikus Gimnázium és kollégium, Általános Iskola, Óvoda- Törökszentmiklós

Szekeres Istvánné-tanító- Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola- Sárospatak

Szent- Gellért- díj arany fokozat

Barta Judit- igazgatóhelyettes, matematika-kémia szakos tanár- Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola

Lanszkiné Donkó Márta- igazgatóhelyettes, földrajz- rajz szakos tanár- Szent István katolikus Általános Iskola – Mezőkövesd

Putz József-igazgató, magyar-történelem szakos tanár- Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános iskola

Sándorné Tóth Éva- hitoktató -IV. Béla Katolikus Általános  Iskola és AMI- Jászfényszaru

A Szent Gellért- díj átadását követően dr. Ternyák Csaba egri érsek hivatalosan is megnyitotta a 2019/2020-as tanévet a több mint 20 ezer diák pedagógusainak számára a következő mottóval: „Aki énekel, az kétszeresen imádkozik”……..

Kelemen Csilla

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend