Vízitábor – Balatongyörök

További képek itt!

Iskolánk idén 30. alkalommal szervezte meg diákjainak az „elengedhetetlen” vízitáborát. Ebben az évben Józsa Péter tanár úr, a tábor új vezetője, a régi Tisza-tavi tábort egy új helyszínre, a Balaton partjára, Balatongyörökre költöztette. 2018. július 25-31. között összesen 54 általános iskolás gyermek élvezhette a napos időt a Balaton-parton 13 felnőtt kíséretében. Az új ismeretlen helyszín nem okozott gondot, gyorsan otthonossá tették a terepet. A tábor közvetlen vízparttal rendelkezik, ahonnan naponta kijárhattak a haladók kajak és kenuzási tudásukat finomítani, illetve a kezdők megtanulták az alapokat a pedagógusok segítségével. Innen kihajózva evezős túrákra indultak a gyönyörű balatoni környezetben. A továbbiakban Balatongyörök kulturált és szép strandján élvezték a fürdőzés lehetőségeit, a csúszdaversenyt, a homokvárépítést, a strandröplabdázást és a finom ételeket, üdítőket. Esténként diákjaink kipróbálhatták ügyességüket minigolfban, kerékpártúrára és evezős túrára mehettek. A hét nem maradhatott el a sportvetélkedők (strandröplabda, foci, zsinórlabda, pingpong, evezős versenyek, csülközés), illetve a kézműves foglalkozások nélkül. Az újoncok pedig megismerték, milyen is, amikor felavatják őket vízitáborozónak. A tábor zárásaként a tábortűz mellet a versenyek győztesei átvehették jutalmukat, és diszkóval zárták az estét. A táborból élményekkel teli távoztak a gyerekek. Jövőre ugyanitt, a Balaton partján!

A tábor támogatói voltak, akiknek támogatását hálásan köszönjük:

Jászberény Város Önkormányzata, Egyházi Iskoláért Alapítvány, Diákönkormányzat,
Berény Sport, Darázs Keverő Kft., Szatmári Kft., Kasza Lajos, Józsa Tamás, Zsír on the Fest és a kedves Szülők

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend