Híreink

Lelki Percek Kunné Nyíri Anett tanárnővel 2024. január 8-án

VÍZKERESZT ÜNNEPÉRE

Az adventi gyertyagyújtásokkal, a készületi idővel kezdődő karácsony csodálatos ünnepe véget ért, a bejgli utolsó morzsáit is elfogyasztottuk, a karácsonyfát lassan lebontjuk, az iskola és a munka is újra indul. Okkal érezzük, hogy valami véget ér ezekben a napokban. És valóban…. január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe, a karácsonyi ünnepek zárónapja, és egyben a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző napig) tartó farsangi időszak kezdete is. 

A kereszténységben vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe a 4. század elején vált liturgikus ünneppé, 312 és 325 között kezdett elterjedni, először keleten, majd nyugaton.

Vízkereszt hagyományos elnevezése, az epifánia a görög epiphaneia, megjelenés szóból származik és a Szentírásra utal vissza. Az ószövetségi ígéretek Jézus Krisztusban teljesednek be, amikor Isten emberré lesz. A latin kifejezés is erre utal: Epiphania Domini, magyarul: az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése. Vízkereszt ünnepe emlékeztet minket arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent közöttünk és elhozta nekünk az üdvösséget.

Három evangéliumi történetre emlékeztet ez az ünnep: a napkeleti bölcsek látogatására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn – ez a három evangéliumi esemény Jézus istenségének első „megnyilvánulása”.

Az ünnep első jelentése a napkeleti bölcsek, vagy népiesen a háromkirályok érkezésének ünneplése. Az evangélium bölcseknek nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak: Gáspár, Menyhért, Boldizsár, akik a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek Keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az igaz Istennek és mirhát a szenvedő Emberfiának, a Messiásnak. A napkeleti bölcsek útnak indulásával és hazatérésükkel a hit útját ismerhetjük meg, amely abból a vágyból született, hogy találkozzon az Úrral és kifejezze előtte a neki járó hódolatot és imádást.

Vízkereszt második evangéliumi története szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte őt. Ekkor a mennyei Atya szózata hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«” (Mt 3,17), és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra, ezzel a teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: amikor Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1–12). Jézus ezzel a cselekedettel kinyilvánította isteni erejét. Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embereknek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani őket.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején a szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése.

A magyarság körében vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során. A néphit szerint a hazavitt szentelt víz embereken és állatokon is segített a betegségek ellen. Gyógyító hatást tulajdonítottak neki, mindenféle betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon.

Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, amelynek során a bibliai királyokat megszemélyesítő gyermekek jártak körbe a településen, emlékezve a napkeleti bölcsek betlehemi látogatására. A vízkereszti népszokásokból mára már jobbára csak annyi maradt, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. században kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 21.

Míg karácsonykor Jézus születését ünnepeljük és azt, hogy emberré, testvérünkké lett, addig január 6-án – keresztségére emlékezve – azt, hogy mi fogadott gyermekek vagyunk. „Akit Jézus úgy nevezett meg, hogy Atya, az Isten, ő nekünk is Atyánk.

Napjainkban, amikor háborúk és természeti csapások sorozata sújtja az emberiséget, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy Isten nincs jelen a világban és nem segít a bajbajutottakon. Hívő emberként azonban tudnunk kell, hogy Isten jelen van, csak sokan nem veszik őt észre. Isten ma is szól az emberekhez, csak sokan nem hallják meg őt. Isten ma is mutat jeleket, csak sokan nem ismerik fel ezeket.

Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe felnyitja szemünket, hogy ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt. Megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét.

Adja meg nekünk a Jó Isten az Új esztendőben, hogy ahogyan a napkeleti bölcsek felismerték és követték a betlehemi csillagot, úgy fordítsuk mi is szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kezdeményezéseit és kegyelmi ajándékait, felismerjük az Isteni jeleket, amelyek által vezetni akar minket, és engedelmesen kövessük útmutatásait, hogy mindig az Ő útjain járjunk és így a tőle kapott kegyelem által képesek legyünk megújítani életünket” – Ámen.

Szeretettel kívánok Mindenkinek Áldásokban Gazdag Boldog Új Évet és a hit, remény és szeretet jegyében sok-sok kitartást és vidámságot az előttünk álló munkához, kihívásokhoz. Útravalóként gondolataimat a Példabeszédekből vett idézettel zárom:

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Példabeszédek 3:5,6

https://csendespercekistennel.cafeblog.hu/2016/01/01/2133/

XXX. Alapítványi bál

Tisztelt Szülők!

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is megrendezzük, immár XXX. alkalommal Alapítványi Bálunkat. Önökkel együtt, az Önök támogató és segítő közreműködésével kívánjuk megvalósítani rendezvényünket.

A bál időpontja: 2024. január 27. szombat, 19 óra

A bál helyszíne: iskolánk sportcsarnoka, Jászberény, Lehel vezér tér 5.

Bálunk fővédnöke: Dr. Novák István kanonok, plébános, rektorhelyettes, iskolánk volt főigazgatója

A báli belépők ára: 12.500 Ft/fő

A bál bevételét alapítványunk céljainak megvalósítására fordítjuk. A korábbi évekhez hasonlóan idén is számítunk nagylelkű támogatásukra, felajánlásaikra. A személyes jelenlétükön túl, támogató jegyek (2000, 5000, 10000 Ft értékben) vásárlásával,tombolatárgyak felajánlásával is támogathatják Alapítványunkat.

A báli belépőjegyeket és a támogató jegyeket gyermekük osztályfőnöke segítségével, vagy közvetlenül az igazgatóhelyettesi irodában vásárolhatják meg 2024. január 8-tól.

További információt kaphatnak a következő elérhetőségen: 06-30/652-4319

Segítő támogatásukat előre is köszönjük!

Szeretettel várunk mindenkit egy vidám hangulatú, zenés-táncos báli estére.

Jászberény, 2023. december 15.

Józsa Péter Pál – Egyházi Iskoláért Alapítvány elnöke

Demeter Sándor – igazgató

Lelki percek Illés Tímea tanárnővel 2023. december 18-án

Örömvasárnap

Advent harmadik vasárnapján, ezüstvasárnapon még közelebb kerülünk a várva várt csodához, amely december 24-én, szenteste vár minket. Az adventi koszorú harmadik gyertyája az örömet jelképezi, amivel a várakozás még inkább szeretettel telibbé válhat. A hit és a remény mellett most már nemcsak az ünnepi készülődés hangulata, hanem az öröm is a lelkünkbe költözik. Ezen a napon is érdemes arra gondolnunk, mennyire lehetünk hálásak azért, amink van.

Az adventi időszak a várakozásról szól, amely hétről hétre növekszik a szívünkben, és egyre jobban érezzük, hogy ez a néhány hét valami különlegeset nyújt számunkra.

Nemcsak azért, mert miközben odakint hideg van, a hulló hó látványában gyönyörködve forró kakaót lehet szürcsölgetni a meleg szobában, hanem azért is, mert a lelkünkben változás megy végbe.

Nincs olyan időszaka az évnek, amely ennél csodálatosabb lenne. Számot vetünk, mérlegelünk, és a mézeskalács vagy bejgli sütése közben az idő szinte megáll, és az öröm érzése járja át egész lényünket. Egyrészt azért, mert rádöbbenünk, mennyire szerencsések vagyunk, másrészt azért, mert érezzük:

Megosztjuk egymással az időnket, valami fontosat tanítunk egy szerettünknek és ezáltal a lelkünk valami kitörölhetetlen, örömteli emlékkel gazdagodik.

Advent harmadik vasárnapja arról szól, hogy hálásak vagyunk azért, amink van.

Ez az élet más területeire is igaz.

Ha szorgalommal és kitartással tesszük a dolgunkat, miközben örömünket leljük benne, akkor egész évben érezhetjük azt, amiről az Advent szól.

Fontos, hogy tudjuk értékelni azt, amink van, és azt is, amiért megdolgoztunk.

Az örömöt és a boldogságot bármilyen apró cselekedetben vagy gesztusban megtalálhatjuk.

A legfontosabb a mai rohanó világban az, amikor a szeretteinkkel vagyunk, vigyázunk egymásra és szeretetet adunk át, amely által meg lehet találni a hála érzését.

Örömvasárnapon a harmadik gyertya meggyújtása azt jelképezi, hogy nem vagyunk egyedül, ha minden értékes percet szeretetben, békességben és nyugalomban a szeretteinkkel töltünk.

Az öröm kevésbé láthatóbb dolog, mint egy mosoly, ugyanakkor ha hálásak tudunk lenni azért, amink van, akkor egyértelműen láthatóvá válik.

Jézus nem véletlenül tanította, hogy

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket (Jn 13,34;15,12)

Ha ezt szem előtt tartjuk, még közelebb kerülünk az adventi csodához.

Végül ezzel az adventi mesével kívánok mindenkinek áldott, békés karácsonyt!

ADVENT  ANGYALAI

„Azt mesélik, hogy advent idején négy angyal érkezik a Földre…Az első, csak jár-kel az emberek között, de azok annyira „készülődnek” az ünnepekre, hogy sokszor észre sem veszik, ki van közöttük. Az angyal, azért száll le az égből, hogy megnyissa a lelkeket egymás felé. 
A második angyal aranyszálból szőtt kosarat tart a kezében. Ez a kosár nagyon törékeny, de az angyal türelmes és kitartó, embertől emberig haladva kutatja azt, amivel megtöltheti. Azt keresi, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Keresi a reményt, a hitet és a szeretet. Ezekből aztán az angyalok fényes csillagokat készítenek, hogy az emberek felemeljék a tekintetüket, és az égre nézve, szívüket boldogság töltse el.
A harmadik angyal ünnepváró embereket keres, és ha talál, örömében megérinti őket egy fénysugárral. A fény ragyogni kezd az emberek szívében, lelkükbe békesség, a szemükbe csillogás költözik, a világ megtelik várakozással.
A negyedik angyal, kezében lantot tart, és énekel a tiszta szívű embereknek. Sok apró angyal kíséri, együtt zengik a béke, a szeretet és a születés dalát. Énekükkel felébresztik a földben szunnyadó magvakat, daluktól nőni kezd a fény, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.”

Képkirakós óriásplakátok a Karácsony jegyében

Hamarosan itt van az egyik legszebb ünnepünk a Karácsony.

Forgács Lászlóné Zsuzsa néni és Fodorné Halgat Tímea tanárnők ez alkalomból egy kedves felhívást intéztek a napközis tanulóinkhoz.

Készítsetek képkirakós óriásplakátokat az ünnephez kapcsolódóan!

A felhívás nem sokáig váratott magára.

Színes, tartalmas plakátok lepték el iskolánk felső auláját.

Álljon itt most egy kis ízelítő a tél, a karácsony, az ünnepek hangulatából.

Kelemen Csilla

III. Mikulás Kupa Sakkverseny kiemelkedő Nagyboldogos helyezésekkel

A napokban a hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában mérették meg magukat tanulóink körmérkőzéses formában, hét fordulón keresztül, ahol a következő kiemelkedő dobogós helyezések születtek.

Csörgő Csaba Mór I. helyezés

Tóth Botond 3.b. I. helyezés

Füredi Janka 2.a. II. helyezés

Ilonka Botond 2.b. III. helyezés

Továbbá emléklappal tértek haza: Jakab Zsolt, Sárközi Réka, Pászti Lehel, Simon Nándor, Tóvizi Gergely, Turóczi Ádám.

Felkészítő: Merk Attila Csaba sakkedző.

Gratulálunk!

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

December nyolcadika a Szeplőtelen Fogantatás, a Boldogságos Szűz Mária, iskolánk védőszentjének ünnepe. Advent lévén az ünnepet hagyományainknak megfelelően összekötöttük iskolánk adventi, karácsonyi előkészületi lelkinapjával.

Lelkinap lévén a diákoknak lehetősége volt a templomban elvégezni adventi szentgyónásukat.

Kilenc órától iskolánk sportcsarnokában Takács Tamás ezredes, vezető tábori lelkész tartott előadást a küldetésről, a hivatásról, az elköteleződésről a nyolcadik évfolyam és a gimnázium tanulói számára. A gyerekek kitüntetett figyelemmel hallgatták a lelkipásztor kalandos élettörténetébe szőtt, jellemformáló mondanivalóját. A hallgatóság megismerhette, hogyan is fér össze a katonai és a papi hivatás. Mondandóját vetítéssel tette még szemléletesebbé.

Ismeretlen szerzőtől idézett egy mondatot, mely mindenkit elgondolkodtatott.

„Ha baj van, az emberek Istenhez fohászkodnak, és a katonákat hívják, ha elmúlt a veszély, Istent elfelejtik, a katonákat pedig a pokolba kívánják”.

Ez idő alatt a fiatalabb növendékeink sem unatkoztak, hiszen osztályfőnökeik és a szaktanárok közreműködésével az adventhez, karácsonyhoz kapcsolódó tematikus órákon, filmvetítésen, bábelőadáson kézműves foglalkozáson igyekeztek ráhangolódni a közelgő ünnepre.

A lelkinap csúcspontjaként zsúfolásig megtöltöttük a Főtemplomot, az ünnepi szentmisét vendég előadónk Takács Tamás ezredes, vezető tábori lelkész celebrálta, Muhari Ferenc tanár úr, állandó diakónus és ministráns gyermekeink szolgálatával.

Kelemen Csilla

Lelki Percek 2023. december 11–én Toldiné Varga Viktória tanárnővel

Advent második vasárnapján a reményt szimbolizáló gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún. Napjainkban a remény most még hangsúlyosabb jelentéssel bír, mint eddig bármikor. A remény Isten ajándéka, amely a hívő, de még a nem hívő emberek számára is utat tud mutatni a nehéz időkben. Ha van remény, akkor feladni sem könnyű akkor, amikor nehéz megoldást találni egy-egy problémára. Isten a remény által is mutatja az utat nekünk.

Advent 2. hetében gondold végig, hogy mi az, amit másokért tehetsz: ne azt nézd, hogy mit kaphatnál vissza, hanem pusztán a segítő szándék vezéreljen. Nem kell nagy dolgokra gondolnod, egy kedves szó, egy apró mosoly vagy bármilyen kicsi gesztus is jóleshet embertársaidnak. Gyújtsd meg a remény szikráját azoknak a lelkében, akiknek talán csak a te biztatásod hiányzik ahhoz, hogy újra erőre kapjanak. Meglátod, hogy nemcsak rajtuk segítesz, hanem magadon is.

Költőink közül is sokakat megihletett a remény. A mai lelki percekre a következőt választottam nektek:

Pálmai Dezső: A reményről

Útnak indult a vándor. Mögötte és előtte a végtelen.
Eddig hozta őt a remény. Innen is az viszi tovább.

Vándorlása közben megkérdezte őt az Értelem:
Vándor! Te nem veszed észre, hogy téged csak a remény visz tovább?
A vándor összerezzent, megigazította köpenyét,
És észrevette, hogy őt csak a remény viszi tovább. De ment tovább…

Útja mentén lesben állva szólt reá a Félelem:
Vándor! Szertefoszlik minden! Értelmetlen a remény!
A vándor összerezzent, megigazította köpenyét,
És észrevette, hogy értelmetlen a remény. De ment tovább…

Kisvártatva reátört a Szükség:
Vándor! Enni kell! Hasadat nem tölti meg a remény!
A vándor összerezzent, megigazította köpenyét,
És észrevette, hogy hasát nem tölti meg a remény. De ment tovább…

Egyszer csak az úton megtalálták őt az Érdekek:
Vándor! Tiszta sor: a reményt az érdekek viszik tovább!
A vándor összerezzent, megigazította köpenyét,
És észrevette, hogy a reményt csak az érdekek viszik tovább. De ment tovább…

Nem volt már más az úton, csak az Eszmék:
Vándor! Eszme kell ahhoz, hogy működjék a remény!
A vándor összerezzent, megigazította köpenyét,
És észrevette, hogy eszme kell ahhoz, hogy működjék a remény. De ment tovább…

Majd szembe jött vele a Remény.
Ismerős volt és ismeretlen. Mint akik egymásra vártak.
Téblábolt egyet a vándor… Téblábolt egyet a Remény.
Aztán észrevették, hogy tükör előtt állnak.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kollégámnak és diáknak reményekben gazdag, áldott adventi készülődést!

Hatodik évfolyamos Lelki Nap

Ismét ellátogatott hozzánk Kriszta nővér, a Jézus Szíve Nővérek Társasága tagja. 

Ezúttal a hatodikosaink lelkét igyekezett nemesíteni.

A lelki program szentmisével  a Főtemplomban vette kezdetét, melyet Kerekes Gábor káplán atya celebrált Muhari Ferenc tanár úr, állandó diakónus közreműködésével.

Az atya a sziklára épített ház példabeszédét foglalta prédikációjába, kivetítve ezt a mindennapi iskolai életre. Alapos, kitartó tanulásra, szorgalomra van szükség, hogy majdan megálljuk helyünket az életben. Ne „homokvárra”, hanem megalapozott tudásra, „kősziklára” törekedjünk tanulmányaink sorát.

Ez alól a mai napon mentesüljünk . Ma elsősorban lelkünk gazdagítására koncentráljunk. Mélyüljünk el Kriszta nővérrel a lelkünkben, pihenjünk egy kicsit, hogy holnaptól újult erővel vethessük bele magunkat a tanulmányainkba.

A szentmisét követően iskolánk tornatermében folytatódott a program kézműveskedéssel, lelkekre ható előadással, beszélgetéssel..

Kelemen Csilla

Meghitt Mikulás várás a Nagyboldogban

December hatodikán nagy volt a jövés – menés iskolánk háza táján, hiszen a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki a jó öreg Mikulást várta.

Meg is érkezett, nem sokat váratott magára Szent Miklós püspök kései utóda.

Iskolánk tornatermébe kopogtatott be, ahol már nagyon várták alsó tagozatos kisdiákjaink. Elmondása szerint rénszarvas szánnal jött, amely hófelhőkön repítette idáig. Meg is rázta ekkor hópelyhes szakállát.

Mivel már nagyon elfáradt, leült a gyerekek mellé, és örömmel nézte végig szenzációs műsorukat. A harmadik évfolyamosok lepték most meg Őt a Látogatás a Mikulásnál című mesejáték bemutatásával. Óriási sikert aratott az előadás mind a gyerekek, mind a Mikulás körében. Színes, tartalmas, varázslatban volt részünk. A színdarabot betanították: Rohonczy Bernadett, Erős Erzsébet, és Illés Tímea tanárnők.

Ezt követően minden osztály kapott egy piros zsákot tele mandarinnal, majd visszatérve osztálytermeikbe a mikuláscsomagoknak örülhettek. 

Hamarosan a videófelvétel is felkerül a honlapunkra a mikulásvárós műsorról, de addig is álljon itt néhány pillanatkép róla.

Kelemen Csilla

Teadélután a Nagyboldogban

Molnár Ágnes és Keresztesi Anikó tanárnők különleges, meghitt délutánra várták napközis tanítványainkat iskolánk ebédlőjébe.

Az apropó: az őszi teavirágokból hajtogatott dísz elkészítése volt, de valójában ettől sokkal értékesebb, hangulatosabb meglepetés várta a diákokat.

A már jó előre meghirdetett programban forró, gőzölgő gyümölcstea elfogyasztása is szerepelt, holott akkor még nem lehetett tudni, hogy aznap egy egész napos, szakadó esőben lesz részünk. Így pláne jól esett mindenkinek a meleg fogadtatás. A tea mellett elkészültek a díszek és aki még mindig kézműveskedésre vágyott, magával vihetett néhány teás – mandalás színezőt is.

Kelemen Csilla

Étkezéssel kapcsolatban hívható: +36 (30) 749 6335
Bejárási rend